Rólunk

RÓLUNK

A BVSC életéből régóta hiányzott a saját étterem vagy bisztró.
Tapasztalt vendéglátós csapatként fogtunk össze a klub vezetésével és 2017-ben részben pályázati forrásból, részben saját költségvetésből felújítottuk a régi Pálya étterem helyiségét, melyet nyáron nyitottuk meg.

Az étterem nevében a sport szónak különös értéke van. Azt jelzi, hogy a klub minden tekintetben elsőbbséget élvez. A Sport Bisztró rendelkezésére áll a szülői értekezleteknek, a szakosztálytalálkozóknak, a vezetőségi megbeszéléseknek és minden olyan eseménynek, amely egy sportegyesület életéhez hozzátartozik.

A bisztró névvel azt szeretnénk jelezni, hogy étlapunk széles kínálatú ugyan, de egyes ételfajtákból korlátozott számút tartalmaz, melynek minőségi kínálatára garanciát jelent az étterem séfje, Bíró Péter, aki korábban a Symbol-t és az Ypsilon Cafét erősítette, illetve Farkas Kata, klubunk tehetséges pólósa, aki diatetikusként szakmai tanácsokkal segíti a sportolók étkeztetését.

Sok szeretettel várunk minden sportoló, sportrajongó vendéget, de olyanokat is akik csak egyszerűen szeretnének egy jó hangulatú, igényes helyen koccintani a barátokkal.

Három hetente változó chef-ajánlattal, 3 fogásos napi menüvel várjuk kedves vendégeinket a SPORT BISZTRÓBAN! Illetve, ha a fáradtság miatt nehéz eljutni idáig, a 14. kerületben házhoz is visszük az ételeket! 🙂

www.sportbisztro.hu ©  2017 | Design: www.otletgyar.com | ÁSZF | Adatvédelem | info@sportbisztro.hu